2024. október 04. péntek
Ferenc
A lakáspiac szereplői közül sokan vásároltak használt lakásokat, ingatlanokat. Miután kifizették a vételárat és egyéb járulékos költségeket, sok családnál éppen maradt annyi, hogy egy egészségügyi festéssel be is tudtak költözni. Közben eltelt egy-két év és egyre sürgetőbb lett egy alaposabb felújítás, vagy a család igényei alapján egy nagyobb átalakítás a megvett – s immár otthonukként funkcionáló – lakásban. De ez az igény felmerül akkor is, ha már huzamosabb ideje él a tulajdonos egy ingatlanban, amit szeretne korszerűbbé, kényelmesebbé, biztonságosabbá tenni.
Nos, erre született meg a Magyar Közlöny 2020. évi 259. számban megjelent 518/2020-as kormányrendelet, mely 2021. január 1-én lépett hatályba. Mit jelent ez az otthonukat felújítani szándékozók részére? Először is, mihez lehet igénybe venni?
Lakóház bővítésére, felújítására vagy korszerűsítésére. Ez a lista eléggé bő, azaz sok mindenre kiterjed az igénybevételi lehetőség.
Ilyen lehet: víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje, fürdőszoba kialakítása, épület szigetelése, nyílászárók cseréje, klíma berendezés, napkollektor, belső tér korszerűsítés (burkolás, festés, tapétázás), belső lépcsők, galéria.
A teljes lehetőséget a kormányrendelet részletesen felsorolja, de hitel igény esetén a hitelbiztosító erről tételesen tájékoztatja az igénylőt.
Ki veheti igénybe a felújítási támogatást? Csak azok a családok igényelhetik, akik legalább egy gyermeket nevelnek és egy saját ingatlanra, egyszeri alkalommal használhatják fel.
Milyen időtartalom belül igényelhető a lakás felújítási támogatás? 2021. január 1. és 2022. december 31. között időtartam alatt vehető igénybe.
Milyen összegű a támogatás? Maximum 6 millió forint számlával igazolt költség után a támogatás maximális összege összesen 3 millió forint lehet. Az anyagköltség és a munkadíj fele-fele arányban történő megosztásában. Ez tehát azt jelenti, hogy ha 6 millió forintba kerül a felújítás és ennek az egyik része anyagköltség, a másik része munkadíj, akkor így fele-fele részben élhetnek a felújítási támogatással. Tehát maximum 1,5 millió forintot munkadíjra és maximum 1,5 millió forintot anyagköltségre számolhatnak el.
És most jön a csavar!
A teljes felújítást az igénylőnek kell előre megfizetnie. Vagyis ha sikerült a lakásfelújítás, annak költségeit maguknak a családoknak kell megelőlegezni. A pénzt utólagos igényléssel a Magyar Államkincstártól (MÁK) fogják visszakapni. A támogatás 50 százalékos hányada csak akkor jelenik meg az igénylőnél, ha már a teljes összeget kifizette és ezt a tényt számlával igazolja.
Abban az esetben, ha nem áll rendelkezésre a lakásra fordítandó felújítási összeg, akkor kedvezményes hitel is igényelhető kedvező kamatozással.
Milyen feltételekkel igényelhető a lakásfelújítási hitel? Egyik sarkalatos feltétel, hogy az igénylő(k) bejegyzett legalább 50% tulajdoni hányaddal rendelkezzenek a szóban forgó ingatlanban, valamint a bejegyzett lakóhelyen (az adott címen) a kérelmező legalább 1 éve ott is éljen.
Milyen korú gyermeket nevelő családok igényelhetik a hitelt? Nos, az alábbi életkorú és jogállású gyermeket lehet figyelembe venni: magzatkorú /betöltött 12. hét/. 25 év alatti /vér szerinti, örökbe fogadott, eltartott/ és a 25 év feletti személyt, aki megváltozott munkaképességű.
Hogy lehet hozzájutni a lakástámogatási hitelhez? A támogatás a jelen rendelet hatálybalépését (2021. január 1.) követően megkötött vállalkozási szerződés alapján megkezdett, a lakáson végzett felújítás befejezését és a számlák kifizetését követően igényelhető.A támogatás a lakáson végzett építési tevékenységek befejezését és a számlák kifizetését követően 60 napon belül, de legkésőbb 2022. december 31-ig igényelhető. Több számla esetén az igénylési határidő számításánál a legutolsó kifizetési időpontot kell alapul venni.
Még egy kérdés. Vajon többször is igényelhető a támogatás? Nem. Minden család csak egyszer veheti igénybe az otthonfelújítási támogatást. Ha eladja a lakást, nem kell visszafizetnie a felújítási támogatást, de többször azt már nem veheti igénybe. Az új tulajdonos, aki megvette az ingatlant, és korábban nem vette igénybe az otthonfelújítási programot, akkor ezt megteheti ugyanerre a lakásra.
Természetesen ez a rövid ismertető, csak tájékoztatás. Amennyiben ezzel a konstrukcióval szeretné az otthonát, ingatlanát felújítani – kérem, keresse meg szakértő kollégánkat, Várkonyi Ádámot és minden további kérdésére szakszerű választ és az ügyintézésben hathatós segítséget fog kapni tőle.
Eladó családi ház és lakás kínálatban partnerünk a Lakascentrum.hu!