2024. október 04. péntek
FerencA lakásárak és a bérleti díjak összefüggésében közölt elemzést az Eurostat, ami megmutatja, hogy az egyes országokban a 2007 és 2019 harmadik negyedéve közötti 12 év során hogyan alakultak egymáshoz képest a lakásárak és a bérleti díjak.
Az Európai Unió egészét nézve látható, hogy a vizsgált 12 év során a lakásárak 19, míg a bérleti díjak 21 százalékkal emelkedtek, ami azt jelenti, hogy a két időpontban egymáshoz képest nem volt érdemi elmozdulás a lakásvásárlás és a bérlés tekintetében. A köztes éveket nézve viszont látható, hogy míg a bérleti díjak rendkívül kiegyensúlyozottan évről-évre emelkedtek, addig a lakásárakban volt egy 2013-ig tartó csökkenés.
Lakásárak (lila) és bérleti díjak (kék) változása az EU-ban az elmúlt 12 évben, (2007=100), Forrás: Eurostat
Mindez azt jelenti, hogy a bérbeadásból származó hozamok 2013-ban magasabbak voltak mint az azt megelőző vagy az azt követő években. Az egyes országok azonban a fenti két mutatóban meglehetősen eltérő utakat jártak be.
Volt, ahol a bérleti díjak emelkedtek nagyobb ütemben, míg máshol a lakásárak, de olyan is előfordult, ahol a két mutató hasonló változáson ment keresztül. Magyarország például ez utóbbi csoporthoz tartozik, ahol a kettő közti arányokban nem volt érdemi elmozdulás, inkább csak az utóbbi években láthattuk azt, hogy az áremelkedés üteme elkezdte meghaladni a bérleti díjak növekedésének ütemét.
Lakásárak (lila) és bérleti díjak (kék) változása az EU országaiban az elmúlt 12 évben, (2007=100), Forrás: Eurostat
Ami a többi országot illeti, többnyire mind az árak, mind a bérleti díjak emelkedtek az elmúlt 12 évben, de azért egy-két kivételt is láthatunk. Ide tartozik Görögország, ahol egyedüliként mindkét szám a negatív tartományban van. A lakásárak 40, a bérleti díjak 20 százalékot csökkentek, miközben az ország azóta sem tudta teljesen kiheverni a válságot. Ha kizárólag ez alapján döntenénk, akkor azt lehetne mondani, hogy befektetési szempontból ma jobban megéri Görögországban ingatlant venni és kiadni, mint 12 évvel ezelőtt. Ugyanez igaz Romániára és Írországra is, ahol a lakásárak csökkenése mellett a bérleti díjak szintje jelentős emelkedésen ment keresztül.
Az EU-s országok 80 százalékában azonban a bérlés és a vásárlás költségei egyaránt növekedtek. A lakásárak emelkedésében Ausztria, Luxemburg és Svédország áll az élen, ezt követi Magyarország és Csehország. Ha 2013-tól indítanánk az órát, akkor minden bizonnyal Magyarország toronymagasan vezetne, de nem szabad elfelejteni, hogy 2008 és 2013 között nálunk még folyamatosan csökkentek az árak.
A három dobogós ország egyikében sem követték az árakat a bérleti díjak, így ezekben az országokban a bérbeadói piacon egy erős hozamcsökkenés ment végbe. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy mindhárom országban nagyon magas a bérelt lakásban élők aránya, akárcsak a hatodik helyen álló Németországban, ami szintén hasonló utat járt be. Azokban az országokban viszont, ahol nem volt legalább 20 százalékos áremelkedés, szinte minden esetben a bérleti díjak emelkedtek jobban.
Címlapkép forrása: Getty Images